MÁV-vezérigazgató: Nem a pénzvisszafizetés a megoldás, hanem a késések csökkentése

Hegyi Zsolt határozottan tagadta a vonatok szándékos átszámozására vonatkozó vádakat.

Hegyi Zsolt határozottan tagadta a vonatok szándékos átszámozására vonatkozó vádakat.
Azonnal cselekedtek.
A vezérigazgató korábban bejelentette, hogy a balatoni vasútvonalat érintő sorompóhiba következtében kialakuló késések miatt azonnali vizsgálatot rendelt el.
Lázár János a németeket okolja.
A MÁV vezérigazgatója szerint ennek a három feltételnek kell ehhez egyszerre teljesülnie.
Pénteken a tanulók 12 óráig ingyen használhatják a MÁV járatait a csütörtöki bombariadó miatt.
Késések mindig lesznek, de az a cél, hogy minél kevesebb és minél kisebb legyen – mondta Hegyi Zsolt.
A MÁV-csoportnál elrendelte a téli forgalmi eljárások alkalmazását, a rendkívüli helyzetekre reagálni tudó ügyeleti rend érvényesítését – tájékoztatott Hegyi Zsolt.
Hegyi Zsolt a Lázár-Vitézy-csörtére is reagált.
Pafféri Zoltán a LinkedInen kommentálta az építési és közlekedési miniszter, Lázár János bejelentését.